Mozdulj Baté Sportvetélkedő

Címkék: Sportegyesület hírei Sportegyesület hírei Sportegyesület hírei Sportegyesület hírei Sportegyesület hírei Sportegyesület hírei

Baté Sportegyesülete a korábbi sikeres tömegsport rendezvényekre tekintettel 2015. május 16.-ára ismét nemes vetélkedésre hívja Baté sportszerető közönségét.
Ezt a szombatot arra szánjuk, hogy fiúk, lányok, hölgyek, urak, és gyerekek ügyességi versennyel szerezzenek maguknak kellemes élményeket. Nemes és sportszerű küzdelem első szakaszát MC Pita Ramos élő, egy órás koncertje zárja, miközben a versenyzők elfogyaszthatják az energia utánpótlásra szánt helyben sült lángost, pogácsát, amit a Nyugdíjas Klub tagjai készítenek el számukra. Kérjük a háziasszonyokat, nagymamákat, lányokat és fiatal asszonyokat, hogy a versenyzők energia pótlásához járuljanak hozzá egy-egy gyümölcstorta készítésével és felajánlásával, a legjobbnak ítélt tortát díjazzuk.
A verseny eredményhirdetését követő illő felkészülés után este Bodó Péter hangulatfelelős közreműködésével a táncparketten összegezzük a kellemes nap tapasztalatait.

Részletes program:

2015.május 12-ig nevezés Kántás Mihályné – Évánál, nevezési díjak befizetése:

- versenyző felnőttek 100.-Ft/fő

- versenyző gyermek/12 éves korig/50.-Ft/fő

A versenyzők a nevezési díjjal a Batéi Sport Egyesületet támogatják és annak ellenében karszalagot kapnak, ennek bemutatásával jelentkeznek az egyes versenyszámok helyszínén, továbbá térítésmentesen kapnak frissítőt, tortát (aki a tortából fogyaszt egyben a társadalmi zsűri tagjaként szavazatot köteles leadni a legjobbnak tartott tortára), helyben sült pogácsát vagy lángost, továbbá a karszalag egyben a koncert belépője.

A vetélkedő időbeosztása 2015. május 16-án:

9:30 – 10:00         Gyülekező a sportpályán, a versenybe nevezettek átveszik a teljesítmény lapot és versenyzői karszalagot.

10:00                       Megnyitó, verseny megkezdése. A versenyzők egyénileg keresik fel az egyes versenyszámok helyszínét, teljesítik a feladatot, a teljesítmény lapon értékelést kapnak, a családi eredményt a teljesítmény lapok összegzése adja.

10:30-ig                  Gyümölcstorta verseny műveinek leadása a sportöltöző emeleti klubhelyiségébe. A versenybe nevezhet korhatár nélkül mindenki, aki vállalja, hogy elkészít egy GYÜMÖLCSTORTÁT egyedi, vagy saját recept szerint és vállalja a közönség általi megmérettetést!

13:00 – 14:00      MC PITA RAMOS élő koncertje (belépődíj helyett becsület kasszába tett támogatással lehet hozzájárulni az énekes fellépti díjának fedezéséhez)

13:30-tól                Frissítő, energia utánpótlás a versenyzők részére a sportöltöző emeletén

14:00-tól                A verseny folytatása

16:00                       Eredményhirdetés a gyerek kategóriákban

16:30                       Profi – Amatőr vetélkedő: az egyes versenyszámok legeredményesebb versenyzője megmérkőzhet a Batéi Erős csapat illetékes tagjával.

21:00 – 03:00      Zenés, táncos est Bodó Peti közreműködésével

A rendezvény belépti díjas: 500.-Ft/fő. A belépő a helyszínen vásárolható. Büfé a helyszínen üzemelni fog.

Közben:

22:00           A Sportvetélkedő eredményhirdetése

24:00           Tombolahúzás

 

VERSENYSZÁMOK, KATEGÓRIÁK

A versenyt külön női és férfi kategóriában korosztályonként szervezzük. Az egyes feladatok irányítói-értékelői a korábbi „Erős Ember” versenyeken részt vett „profi”-k, így abszolút esélyt adnak az amatőr sportolóknak.

 

Korosztályok:

-          MINI              5 - 8  évesek;

-          MAXI             9-12 évesek;

-          JUNIOR       13-17 évesek;

-          FELNŐTT     18-49 évesek;

-          SZENIOR         49 év felett

-         PROFI VERSENYZŐK (Baté korábbi Erős-ember csapat tagjai).

 

Versenyszámok korosztályonként:

 

 

MINI

KATEGÓRIA

MAXI

KATEGÓRIA

FIÚ-LÁNY

FIÚ-LÁNY

Üres kosártartás

2x1,5kg-os kosár tartás

Sodrófa hajítás

Sodrófa hajítás

Talicska tolás (kicsi)

Talicska tolás (nagy, üres)

2x1 kg-os súllyal futás

2 x 2kg-os súllyal futás

Gumi hajítás

Gumi hajítás

Gumicsizma hajítás

Gumicsizma hajítás

Rönkdobás

Rönkdobás

JUNIOR

KATEGÓRIA

FIÚ

LÁNY

2X5kg-os súllyal futás

2x3kg-os kosártartás

Petrence tartás

Sodrófa hajítás

Talicska tolás(teherrel)

Talicska tolás(súllyal)

Gumi hajítás

Gumi hajítás (női kicsi)

Sörös hordó gurítás

Sörös hordó gurítás

Rönk dobás

Rönk dobás(női kicsi)

Gumicsizma hajítás

Gumicsizma hajítás

2X5kg-os súllyal futás

2X5kg-os súllyal futás

Azt reméljük, hogy a felnőtt verseny résztvevői kedvet kapnak hosszabb távon is e játékos sportvetélkedéshez, és később számíthatunk rájuk a Batéi Erős csapat tagjaiként.

FELNŐTT

KATEGÓRIA

FÉRFI

2X8kg-os súly tartás

2x5kg-os kosártartás

Petrence tartás

Sodrófa hajítás(6x)

Füles gumi hajítás

Talicska tolás(súllyal)

Sörös hordó gurítás

Gumi hajítás (női kicsi)

Rönk dobás(nagy kocka)

Sörös hordó gurítás

Gumicsizma hajítás

Rönk dobás(női kicsi)

Tejes kanna cipelés

Gumicsizma hajítás

Traktor tömlő felrakás

2X5kg-os súllyal futás

Gumi forgatás(2x5db)

--------------------------

SENIOR

KATEGÓRIA

FÉRFI

2X8kg-os súly tartás

2x3 kg-os kosártartás

Petrence tartás

Gumi hajítás (női kicsi)

Füles gumi hajítás

Talicska tolás (üresen)

Rönk dobás(nagy kocka)

Rönk dobás(női kicsi)

Gumicsizma hajítás (2)

Gumicsizma hajítás

Traktor tömlő felrakás

Sodrófa hajítás (6x)

Sörös hordó gurítás

Sörös hordó gurítás

Az egyes versenyszámok legeredményesebb versenyzője megmérkőzhet a Batéi Erős csapat illetékes tagjával az alábbi versenyszámokban:

PROFI VERSENYZŐK

FÉRFI

2X8kg-os súly tartás

2x5kg-os kosártartás

Petrence tartás

Sodrófa hajítás(6x)

Füles gumi hajítás

Talicska tolás(súllyal)

Sörös hordó gurítás

Gumi hajítás (női kicsi)

Rönk dobás(nagy kocka)

Sörös hordó gurítás

Gumicsizma hajítás

Rönk dobás(női kicsi)

Tejes kanna cipelés

Gumicsizma hajítás

Traktor tömlő felrakás

2X5kg-os súllyal futás

 

MINI

KATEGÓRIA

MAXI

KATEGÓRIA

FIÚ-LÁNY

FIÚ-LÁNY

Üres kosártartás

2x1,5kg-os kosár tartás

Sodrófa hajítás

Sodrófa hajítás

Talicska tolás (kicsi)

Talicska tolás (nagy, üres)

2x1 kg-os súllyal futás

2 x 2kg-os súllyal futás

Gumi hajítás

Gumi hajítás

Gumicsizma hajítás

Gumicsizma hajítás

Rönkdobás

Rönkdobás