Versmondó Gála - beszámoló

Címkék: Általános

Március 15-én a Közművelődési és Hagyományőrző Egyesület szervezésében immáron 6. alkalommal került megrendezésre a Kaposvári Kistérség Költészet napi szavalóverseny sorozatához kapcsolódó Versmondó Gála.

Az idei rendezvényen sem volt könnyű dolga a zsűrinek, – tagjai: Kreizerné Bankics Anita, Tölgyesiné Benkő Magdolna és az elnöke Vajay Csilla – hiszen minden korcsoportba szép számmal jelentkeztek a versenyzők.

Orbánné Kántás Gabriella egyesületi elnök, valamint Zsalakó Ernő Baté polgármesterének köszöntője után kezdetét vette a verseny, ahol az óvodásoktól egészen a felnőttekig mindenki megmutathatta tudását.

Eredmények:

Az óvodásoknál 7 fő nevezett a versenyre, közülük 5-en Batéból, valamint 1-1 gyermek Fonóból és Mosdósról.

1. helyezett: Bartos Boglárka – Baté, felkészítő: Zsalakó Ernőné

2. helyezett: Fejős Milán – Baté, felkészítő: Nacsáné Németh Andrea

3. Helyezett: Pásti Zsanett – Baté, felkészítő: Zsalakó Ernőné

Az alsó tagozatosoknál volt a legnépesebb a mezőny, a 23 indulóból 6-an Batéból, 3-an Fonóból, 8-an Kaposkeresztúrról, 6-an pedig Nagyberkiből érkeztek.

1. helyezett: Nyers Péter – Nagyberki, felkészítő: Odor Zsuzsanna

2. helyezett: Kriszl Dorina – Nagyberki, felkészítő: Odor Zsuzsanna

3. helyezett: Balogh Attila – Kaposkeresztúr, felkészítő: Kis-Fonai Zoltánné

A felső tagozatosok korcsoportjában 11 induló volt, 2 fő Baté, 1 fő Fonó, 6 fő Kaposkeresztúr, 2 fő pedig Nagyberki képviseletében.

1. helyezett: Varga Alexa Roxána – Baté

2. helyezett: Badi Orsolya – Nagyberki, felkészítő: Balog Piroska

3. helyezett: Hegedüs Petronella – Kaposkeresztúr, felkészítő: Kis-Fonai Zoltánné

A felnőtt 6 induló közül 3-an Baté, 2-en Fonó, 1 személy pedig Kaposkeresztúr képviseletében állt színpadra.

1. helyezett: Bachmann Andrásné – Baté

2. helyezett: Horváth István – Kaposkeresztúr

3. helyezett: Vörös Zoltánné – Fonó

A versenyen érintett települések polgármesterei különdíjat adtak át – 3000 Ft értékű könyvvásárlási utalvány – településük legjobbjának, mely díjak odaítélésére szintén a szakmai zsűrit kérték fel. Ezek alapján különdíjban részesült:

Pásti Zsanett – Baté, szikrázó versmondásáért

Farkas János – Fonó, témaválasztásáért

Balogh Attila – Kaposkeresztúr, előadás mód

Bőzsöny Panna – Nagyberki, majdnem 2. lett, hiszen az első 3 helyezett holtversenyt ért el a zsűri értékelése alapján

Deák Dóra – Mosdós, mosdósi hírhozó

 

A Versmondó Gála minden indulója emléklapot vehetett át, a helyezettek pedig oklevél és könyvjutalom díjazásban részesültek a szervező egyesület jóvoltából.

Minden korcsoport 1. helyezettje továbbjutott a Kistérségi Szavalóverseny középdöntőjébe, mely március 27-én 14:00 órai kezdettel lesz megrendezve Szentbalázson.  Sok szerencsét kívánunk nekik!

« Vissza a hírek listájához

« Vissza az előző oldalra

Ugrás a fejlécre
Ugrás a navigációra